Megint eltelt egy év, s megint itt állok az Ultrabalaton 221 km egyéni futóversenyen, ahol, csak egy kör, a Balaton a táv. Erre vártam izgalommal, s erre készültem becsületesen, az egy év alatt.
Kicsit faramuci helyzet állt elő, mert a kísérőim visszamondták a kísérést, így egyedül tettem meg a balatoni 221 km-es kört.
Az elején, még tartottam magam ahhoz, kvalifikáljam magam a Spartathlon versenyre, ám a km-ek növekedésével rá kellett jönnöm arra, hogy erre kísérő nélkül kevés esély van, így elhatároztam, hogy azért még megcsinálom, szintidőn belül a versenyt.
Haladtam a versenyen, miközben filmforgatásban is részt vettem (egy film készül rólam, s itt is forgattak), a meleg egyre csak nőt, és nőt, sorban lassultak az egyéniek, majd adták fel a versenyt. Én igyekeztem biztosan tartani magam a mezőnyben, figyelve a frissítésre, s minden szóba jöhető tényezőre. Balatonfüredre érve, meg ettem az első meleg ételt, egy húslevest, s máris erőre kaptam s mentem tovább, egyik pontról a másikra. A futás alatt rengeteg pazar panoráma várt, mellettük kemény emelkedők, s tűző nap. Fizikailag rendben voltam, figyeltem a megfelelő frissítésre, a só tablettára, s a folyadékra.
A Varga Pincészethez érve nagyjából túl a 100 km-en, elmondhattam, hogy már nem vagyok 100-as, és megható pillanatok vártak, két futóismerősöm is várt. Átöleltek, s biztattak, szurkoltak. Mikor mindez meg volt, elindultam, s Keszthelyig mégsem álltam. Keszthely volt a kicsit több mint a fele szakasz, azaz, 130 km. Itt ettem két levest, ittam egy espresso kávét, de nagyon húzott az aludni vágyó kényszerem. Mikor ideértem, már besötétedett, de nem volt se fejlámpám, se láthatósági mellényem, mert akkor azt cipelni kellett volna idáig, én meg azt nem akartam. Így hát így mentem tovább. Keszthely és Balatonberény között kaptam egy ismerőstől egy fejlámpát, s nagyon sokan mondták, hogy figyelnek majd rám a verseny alatt, ami nagyon jól esett.
A km-ek csak pörögtek, s én is igyekeztem tartani magamat. Amennyire vártam, hogy éjjel legyen, annyira vártam azt, hogy reggel legyen. A combom, a herém alatt szétdörzsöltem kicsit véresre, a hátam megégett a naptól, de nem fájt, hiába szedtem a só tablettát, kicsit kivert a só, de nem akartam feladni, megakartam csinálni mindenképp.
Már Zamárdiban vagyok, 28 órája futók, és mindjárt itt van a cél, már nincs sok hátra, egyedül csak a nyomasztó forróság és a gyomrom akadályoz kicsit. Gyomrom valamiért már kora hajnaltól görcsöl, hol erősebben, hogy gyengébben, így nehezebb bármit is enni, inni. De nagy levegő vételeknél próbálom mullasztani a fájdalmat. Bokám kicsit meg dagadt, de nem fájt még. Már a Suhanj szakaszon is át haladtam, ahol sokat dicsértek, hajráztattak. Elértem Siófokot, ahol egy ismerős futótárssal találkoztam, s erőt próbáltam adni neki is, majd mentem futni tovább, mert a szint idő megkövetelte. Márcsak 9 km volt vissza, s igyekeztem futni, hogy meg legyen a táv s a szint is. Sikerült magam kicsit összerakni, így jól haladtam. Mikor már a cél előtt voltam 500 m-re Miklós (főszervező) elém jött egy robogóval, hogy van 3 percem, hogy beérjek, de akkor hajráznom, sprintelnem kellene. Hát neki lódultam, úgy száguldoztam, mint aki nem is futott 221 km-t, s még Usain Bolt is csak nézett volna, de végül beértem nagyon szépen. Körülöttem éljeneztek a szurkolok, s hatalmas tapsot kaptam, miközben kapkodtam a levegőhöz. A cél utolsó 50 m-ét a szervező csapattal tettem meg, ami nagy szép gesztus volt, s köszönöm szépen mindenkinek!
Sok mindent megtapasztaltam a verseny alatt. Volt megható pillanataim, mikor azon gondolkoztam, könnyekben, hogy kinek is mutatok példát, s hogy kit is érdekel, hogy én ezt meg futottam. Tudom, hogy nagyon sokan követtek otthonról az interneten, de nem e haragszanak rám, hogy így sikerült teljesítenem egyedül. Vajon büszkék lesznek e rám? Vajon jól csinálom e azt, amit csinálok. Míg egyedül könnyeztem, próbáltam ezt takargatni a többi versenyző előtt, hogy ne lássák, csak én s az isten.
Végül az időm 221 km 31:57:22 lett.
Köszönöm szépen az Ultrabalaton csapatnak a szervezést, a sok puszit, ölelést, kézfogást, Koppánynak és Zsófinak az ölelést, Páva Tominak a pacsit, Kele Atinak az isot, Káldi Péteréknek a lámpát.
Jövőre ismét találkozunk!
