2020. március 1.-én ismételten egyénileg teljesítettem a 25.5 km-es távot a 36. Pécs - Harkány futóverseny keretein belül. Cél az volt, hogy egy jól eső, nem sietek futás legyen belőle ami meg is valósult. Hideg nem volt, csak sok ismerős, barát, futótárs, akikkel nagyon jó volt találkozni így év elején.

Készült egy dokumentumfilm melynek egyik főszereplője én vagyok, és ennek a Magyarországi premier előtti bemutatója 2020.02.27.-én 20:00-kor a Budapesti Art+ Cinema moziban (Teréz körút) volt. A nemzetközi premier előtti bemutatója Berlinben volt 2019.10.27-én.

Nagyon boldog voltam, hogy rengeteg követőm, rajongóm, futótársaim, barátaim jöttek el megnézni a filmet. Leírhatatlan érzés volt megélni azt, hogy ennyien kíváncsiak vagytok rám, és hogy nektek is talán érték az, amit kitűzők célnak és próbálom megvalósítani.

2020. február 16.-án egy 100 km-es futóeseményen vettem részt, ahol 103,5 km-t futottam.
Leírhatatlan érzés volt látni, hallani, megölelni a futótársakat, barátokat.
Gyönyörű idő volt, se szél, se eső, csak a természet és a nap.
Nagyon jól éreztem magam, a szervezés kiváló minőségű volt! Gratulálok Inhoff József és a FutaPécs SE-nek!!!
Igen mi nem vagyunk normálisak, mert ki a franc futna ennyit...? De ebből a szempontból jó nem normálisnak lenni 

Az év elején, mikor még fagyott és itt ott hó volt hó nem, egy családias futóeseményen vettem részt, ahol 105 km-t futottam Huszák Katalinnal, hogy ne legyünk 100-sok. Csípős hideg, de annál családiasabb, barátságosabb esemény volt, melyet Inhoff József és családja szervezett a FutaPécs Sportegyesülettel. Aztán márciusban kezdtem meg az első ultratávú versenyemet a Spuri Balaton Szupermaraton 196km-es versennyel, ami a Balaton körül kellett meg tenni 4 nap alatt, és itt egy nemes célért futottam 196 km-t, a Daganatos, krónikus és súlyos beteg gyerekekért, amit egy adománygyűjtési kampányom is kísért, ahol több mint 145.000-ot futottam össze a beteg gyerekeknek. Aztán ezek után volt, hogy futottam 100 km-t Tisza tónál, tetű szúnyog zömében, amik arra izgultak, ha véresre csípnek, de volt, hogy futottam 2 órán keresztül 800 m-es körön egy verseny keretében. Olyan is volt, hogy nagy viharban futottam 200 km-t, ahol hurrikán és szakadó eső volt (megvallva az igazat, élveztem, s kár, hogy lefújták időszakosan a versenyt), de Szerbiában is futottam szabadkán 21 km-t.
Nyílt meleg sportolói és egyéb karitatív tevékenységeimnek köszönhetően, több riportra, újságcikkre is meghívtak, melyest örömmel fogadtam el. Számomra a legnagyobb siker, az az, hogy egy dokumentumfilm rólam is készült, melynek a premier előtti bemutatója Berlinben volt egy hatalmas konferencia keretében. Fura volt magamat a mozivásznon látni, amit meg is könnyeztem a film alatt, mint a konyhaszekrény alatt eltört vízcső. Ezt az érzés kavalkádot Takács Mária filmrendezőnek és csapatának köszönhetem, aki a filmet rendezte. Ezután is felgyorsult az életem is kicsit, Gay szépségversenyen vettem részt, ahol második lettem. Fura volt.

Nagy izgalommal vártuk a Berlini Sex uality Matters konferenciát, melynek keretein belül bemutatásra került a dokumentumfilmünk a Strive to the Rhytm.

Elértünk a várva várt utazás napjához, én személy szerint a repülőm is majd lekéstem, mert izgultam, hogy minden meg van e, s nyílván kb. úgy készülök reggelente el én is mint a menyasszonyok. Nos de sikerült elindulni, s a reptéri buszon találkoztunk Attilával(párom) Takács Mária (filmrendezőjével és Seregély Ágnes operatőr) s siettünk a reptérre. A reptéren már a többiekkel is találkoztunk Hegedűs J. Csaba (szereplő) és Manheim Istvánnal(Atlasz Sportegyesület vezetője).

Mivel párom, Atti most repült másodszorra, nagyon félt a repüléstől,s én mint tapasztalt repülővel utazó személy nyugtattam meg a többiek is. A repülés rendben megtörtént, és Atti is kissé élvezte. Persze magyarokhoz és turistákhoz hűen, a repülés előtti elköszönő selfie posztok megtörténtek, s repülés közben is készültek fotók, mielőtt bárki be perelne, repülési üzemódban. Majd mikor leszáltunk, ránőve a telefonokra, selfie és a helyi információk miatt, közben haladtunk a szállásunkra, nézegetve az érdekes létesítményeket és embereket. Beérve a szállásra meglepő volt hogy mennyire igényes, és modern, s nagyon tetszett a személyzet hozzáállása, a szoba tisztasága, és a kényelem is. Némi pihenés a megérkezés után, elkezdtünk futkosni alsógatyában Attival a szobában, mert este hatórától a Wolf Kino moziban volt meghírdetve a filmünk premier előtti bemutatójának időpontja. Majd szűk két órás készülődés után a haj és a smink is készlet, csínos ruhával s illattal megspékelve, így indulásra készen voltunk.

Hát mint a jó újszülött gyerkőc, mi is késtünk egy picit, mert nyilván az ember nem sűrűn jár Berlinben, s rá kellett jönnünk, hogy olyan ott is a menetrend mint pesten a bkv, az a menetrend ahogy odaér a busz, nem az ami a táblán van. Node beérve a moziba márcsak minket vártak s le is huppantam Natalie Deans (szereplő) mellé, pár szó még film előtt s már kezdődött is.

Nagyon izgultam, hogy milyen lett a film, és szerintem ezzel a másik négy szereplő is így volt. Mikor megláttam magam a vásznon, egyszerűen olyan boldog és fura érzés kapott el, hogy milyen fura magamat látni egy moziban a vásznon, és lehetnék helyesebb is, de hát ez van. S ahogy néztem a többiek riportjait is elérzékenyültem, mert nagyon megható volt a film, és az a jó benne, hogy nincs agyon drámázva, csak mindenből pont annyi amennyi kell. Jó volt látni, hogy nyomot hagyunk a történelemben, s lehet a mitörténetünk erőt, bátorságot adhat másoknak. A film többhelyen is készűlt, Skócia, Szlovénia, Magyarország, Párizs. A forgatások nagyon izgalmasak voltak, mint számomra pl. az Ultrabalaton 221 km-es versenyem, vagy a Gay Games Olimpics Párizsi versenyem ahol az egyéni maraton futóversenyszámban (42 km futás) dobogó második fokára állhattam fel. A visszajelzések alapján hihetetlenűl tetszett a publikumnak a filmünk. A vetítés után a tisztelt publikum a szereplőktől kérdezhettek, amire igyekeztünk válaszolni. Nos magam személyében nagyon remegett a lábam a pozitív sokk miatt, nagyon nagy hatással volt rám a film. Nagyon sokan jöttek hozzám is gratulálni, volt aki autógrammot kért, s volt akitől elérzékenyültem, egyik a párom volt, másrészt egy amerikai úriember és Hadley Z. Renkin, akik elmondták, hogy a történetem milyen inspiráló, s megindító volt, s büszkék rám hogy kimertem állni magamért és értünk, LMBTQ-LGBT személyekért. A film arról is szól, hogy mi LMBTQ személyek a sportban milyen eredményeket érünk el, s hogy jöttünk rá hogy melegek vagyunk, illetve mélybeszélgetések, tehát ez egy melegtémájú dokumentumfilm.

A vetítés után egy kis banketre mentünk, ahol megismerkedhettünk Attival Kovács Eszterrel, egy energia bombával, egy nagyon intelligens hölgyel, aki színtén részt vett a vetítésen. Majd később Atti, Csabi, Eszter és én tovább álltunk egy kis szórakozóhelyre koccintani, nagyon jól éreztük magunkat.
Másnap a reggel kicsit fájt fejben, de hamar túladva rajta, lemaradva a reggeliről, elindultunk a konferencia központba, s ebédre oda is értünk, ami isteni volt, vega illetve vegán ételek voltak. Közben itt is sokan gratuláltak a filmhez. Innen hamarosan pár fotózkodás után Esztivel elmentünk egy underground helyre ami hihetetlen jó volt, bulik mindenhol, s egy disco telefonfülkében is voltunk, majd elmentünk Gogler Chris a vegán kávézó és éttermébe ahol szabadszellemű és fantáziájú berendezett kellemes, halloween-i hangulatú helyen lehettünk, isteni győmbéres teát és finom sütiket fogyasztva.

Majd másnap már sajnos a csoda egy időre végett ért, és város néző után, utaztunk haza Magyarországra. Szomorúak voltunk kicsit, hogy jönnünk kell, igen ilyenkor előkerül otthon s külföld életszínvonala, de tudtuk, hogy haza kell jönni, mert egyrészt megvették a repjegyet, másrészt pedig a barátok, és akik szeretnek minket haza várnak. Könnyes búcsú után felszállt a repülönk, és röpke ötven perc alatt otthon is voltunk.

Ez a pár nap számomra hatalmas élmény volt, és olyan álmomat váltotta valóra, ami miatt most írás közben is könnyezek, az az, hogy egy filmben szereplek, ami másoknak segíthet, inspirálhatja őket, s hogy önzetlenül, bátorsággal kiállhattam magamért az LMBTQ-LGBT személyekért. Szavakba nem tudom önteni amilyen boldog vagyok, és hogy milyen tapasztalatokkal jöttem/jöttünk haza. Én nem vagyok sztár, se celeb, én csak a lehetőségeimhez és képességeimhez képest szeretnék tenni egy élhetőbb, esélyegyenlőséget betartó, elfogadóbb, LMBTQ-LGBT személyeket elfogadó környezetért, önzetlenül. Mindig örömmel tölt el s könnyet csal az a szemembe, ha megkeresnek, hogy segítcsek, adjak tanácsot, vagy épp gratulálnak valamilyen elért célomhoz. Mára egyre többen keresmek ezekkel a levelekkel, amire igyekszem válaszolni.
A filmen még egy két dolgot szerkesztenek, s elérhető lesz magyarországon is mindenhol.

,,Merj álmodni, merj hinni, merj cselekedni. Vesztettél ha ezeken el se indulsz''

Köszönet illeti:
Takács Mária filmrendező, Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák / Hot Men Cold Dictatorships, Civil Művek, Seregély Ágnes operatőr, Kovács Claudia operatőr, Atlasz Sportegyesület, Humen magazin, Gay.hu, Szimpózion Egyesület, Manheim István, Hegedűs J. Csaba, Natalie Deans GayGames Team, EGLSF, Ultrabalaton Team, Tilos Rádió, La-Min Art Designe, Mihályi Norbert és Bargár Ata
Ők mind hozzá tettek a sikereimhez, és hírnevemhez!

Mindenkinek köszönöm szépen a drukkolást, szurkolást, rám való gondolást!!! 

Nagyon kemény volt, ez bizonyítja hogy felfüggesztették a versenyt 4 órára.

A 4 napos versenyen vettem részt, ahol 4 nap alatt napi átlag 50 km-t kellett futni így lett meg a balaton körbefutás, a 196 km. Minden reggel fel kellni és ujra 50 km vár, nagyon nehéz volt, de azért is volt fontos, hogy teljesítsem, mert a Bátor Tábor - Élménykülönítmény daganatos, súlyos beteg gyerekekért futottam körbe egy adománygyűjtéssel szervezve. 

Sikeresen teljesítettem a 196 km-t a balaton körül.

Minden futó, nem futó ismerősömnek köszönöm szépen a segítséget! Nélkületek nem sikerült volna a célt elérni...
196 km futással több mint 100.000.-ot gyűjtőttem a daganatos súlyos krónikus beteg gyerekeknek veletek együtt..!
KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK!

Egy kis szabadnapi félmaraton (21km) futóverseny...
Meghívásra vettem részt a mai futóversenyen ahol 21 km-t kellett futni. Mikor elindult a rajt, s megláttam a a pályát, akkor kicsit lehangolt, mert olyan hosszú egyenes volt, hogy ilyen még az alföldön sincs, meg spékelve szembe széllel, így kicsit untam is.
Éreztem még kicsit a Balaton kerülő 196 km-es bugit a labaimban, de nem volt gáz semmivel se. Igaz jobb időt terveztem, jobb időben, de ez így sikerült. Ezektől független jól éreztem magam, sok ismerős s futó cimbora is itt volt, nekik köszönöm a szurkolást!

Mivel Inhoff Józsefet és kedves családját már gyerkőc korom óta ismerem, így nagyon jó baráti kapcsolat, mély tisztelet alakult ki közöttük, s ez a közösségi futás nagyon jó alkalom volt arra, hogy találkozunk, s olyan futó ismerősökkel akikkel már régen találkoztunk. Én 10 órán belüli időt terveztem, de Huszák Katalin is elszeretett volna jönni, egy kikötéssel, hogy vele futok mert eltéved, s kell aki kíséri, így az utolsó pillanatban gyors szervezkedtünk, a leutazás illetően.

Nyílt meleg sportolókén, már nagyon vártam a Gay Games meleg olimpiát. Mikor eljött az ideje, amit izgatottan vártam, felkészülten álltam neki az útnak. Barátom is nagyon aggódott értem, s megkért, hogy épségben érjek haza.

A Ferihegyi reptéren majdnem lekéstem a repülőm mert máshova küldtek, de hála, futó vagyok, s 2 perc alatt meg volt a repülőm. Mikor megérkeztem Párizsba, elfoglaltam a szállásom, majd másnap egy kötelező konferenciára kellett mennem, mert én erre a 11 napos sport versenyekre korábban pályáztam, s megnyertem, így díjmentesen vehettem részt rajta, kivéve a szállásom, ennek fejében 3 konferencián kellett részt vennem.

Teltek a napok s jártam a várost, csodálkozva és álmélkodva, hogy milyen szép, s mennyire lazábbak, elfogadóbbak a franciák. Van egy negyed, ami kimondottan meleg negyed a Le Marais, ahol rengeteg meleg zászlókkal és meleg színekkel tarkított bárok, kávézók, házak, boltok, utcára festett zebrák, meleg színekkel vannak. Jogos a kérdés, hogy Magyarország mért nem tart itt még?

Közeledett a verseny napja, a maratoni táv a 42,2 km, így a verseny előtti napon megvettem mindent, ami a versenyhez kellhet.

A verseny reggelén, megittam egy kávét, reggeliztem megfelelően, s izgatottan igyekeztem a verseny helyszínéhez. Egész idáig rengetegen kerestek meg otthonról, hogy szurkoljanak, s hogy kifejezzék izgulásukat miattam, hogy épségben érjek haza.

Minden rendben, 2 perc a rajtig, s elérzékenyültem, mert a tudat, hogy a Magyarországi LMBTQ személyekért, a világ LGBT személyekért, az elfogadóbb Magyarországért, s MAGAMÉRT futok. S a tudat, hogy mennyien, de mennyien szurkoltok nekem, kimondhatatlan érzés volt.

Aztán eldördült a rajt. A várost érintve, s egy nagy parkot érintve kellett futni 4 kört, ami olykor nehéz, olykor könnyű pálya részek voltak. Frissítés jó volt, de nagyon, nagyon meleg volt, tűzött a nap, s nulla széljárás, valamint a páratartalom is magas volt főleg, hogy pont előző 2 nap is szakadt az eső.

Aztán beértem a célba, s hatalmas ovációt kaptam, mint ahogy a verseny közben is. S egy dokumentum filmben is szerepelek, amely hamarosan elkészül, és a mozi vásznon is látható lesz, s mikor a beérkezés után megnézve az eredmény listát, úgy értettem, hogy második helyezett lettem, de nem volt biztos, s nagyon izgultam, s mondták a neveket, annyira izgultam mint még soha, mert az otthoniaknak, Magyarországnak, a Magyar és a világ LMBTQ társadalomnak meg akartam ezzel is mutatni, hogy meg tudom csinálni, helyezést érni el, hogy büszkék legyenek rám, mint akkor is amikor 252km-es vagy a 221km-es futóversenyeimen jó eredményt érek el, mutatva ezt a heteroszexuális társadalomnak, hogy MI melegek is képesek vagyunk arra amire ők, nem vagyunk különbek se magán életben, se sportban. Majd kimondták a nevem, hogy második helyre szólítanak, s a könnyek csak úgy jöttek, mert meg csináltam, így talán hozzá tehettem valamit én is a Gay sport történelméhez. Amikor a dobogón álltam, át véve a helyezésemnek járó érmet, csak az járt a fejemben, hogy mennyien izgultak, követtek a verseny időszak és a kint tartózkodásom alatt. Nem példaképpé akarok válni, hanem egyszerűen csak képviselni méltóan magamat, a magyar meleg társadalmat, a világ meleg társadalmat, a magyar futóbarátaimat.

Leírhatatlanul boldog voltam ott kint e 11 nap alatt, rengeteg tapasztalatot, pozitivitást, s rengeteg új ismeretséggel jöttem haza.

Köszönet illeti; Gay Games Paris 2018 team, Takács Mária filmrendező, és a stábjának, a Magyarországot képviselő csapatnak, a Melegfelirat.hu-nak, a Tilos rádiónak, a Humen magazinnak, Nóthof Antalnak, Fenyvesi Szilárdnak, Lipcsik Lászlónak és a Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesületnek, a követőknek, szurkolóknak, az otthon izgulóknak, és első, de nem utolsó sorban a barátomnak!