Nézegetve a 3. Deseda szupermaraton beszámolókat, még mindig hevesen élnek az élmények, melyektől párszor könny csordult, a sok gratuláció, s megkeresés miatt.

Már tavaly tudtam rögtön a verseny után, hogy megint megpróbálom s nem adom fel, 2017-ben is indulok az egyéni teljesítők közt. Tavalyelőtt 182 km (4 maraton), tavaly 210 km (5 maraton) t tudtam teljesíteni, míg idén 252 km-t (6 maraton), a teljes távot tudtam teljesíteni.
Ám meg kellett érte dolgozni.
A Deseda verseny előtt 1 hónappal, már csak a pálya, az idő járt a fejemben, meg hogy kb. hol mikor mit fogok csinálni, vagy épp tartani. Az Ultrabalaton (220 km) egyéni táv teljesítése pont jó megerősítés volt arra, hogy idén meg lehet a 252 km. Ugyanis a 220 km után nagyon jó állapotban tértem haza.
Eljött a verseny előtti nap, s a napokban beszereztem mindent, ami kellhet a versenyre, majd 3x pakolásztam össze a versenyre, hátha hamarabb eljön a verseny. Tehát péntek, 11.-e van, délelőtt érkeztem sok átszállás után vonattal Budapestről Kaposvárra, ahol Sipos Csabi vártam meg, majd a kötelező hűtőmágnes vásárlás után visszaérkeztünk a helyi járatos buszhoz, ahonnan indult a buszunk Deseda tó felé.
A buszon ismerős futók is csatlakoztak egy darabig. Majd megérkezve a verseny helyszínre, örömmel láttam a szerezőséget, ahogy építenek, készítenek mindent elő a versenyre. Péter Attilával is találkoztunk, aki már akkor pótolta az elvesztett szénhidrátokat. Csabi és én a part szélre mentünk, én felállítottam a sátrat, majd meg mártóztam a Deseda tóban, ami nagyon kellemes hőmérsékletű volt, csak a talaj nem volt az igazi, mert kagylós, s iszapos volt nagyon. Mártózás után körbe mentünk Csabival 1 kört a pályán, ezzel is tesztelve, s nagy örömünkre szolgált amikor láttuk, hogy a nagyon nehéz szakaszon, ahol szinte mászni kell a hegyre, lebetonozták, s nem a kavicsokon kell mászni.
Visszaérve a korról, egyre több ismerős futótárssal találkoztunk, majd közösen a rajtszám is átvételre sor került. Az átvételig, közös elképzelés és egyéb tapasztalat megosztás volt, illetve tanácsadás. Rajtszámátvétel után kis beszélgetés után mindenki álomra hajtotta fejét.
A verseny napja
Hajnali 5 óra van. Az előző este már elkészített felszerelésem már fel is vettem, s egy melegítő felsőt is, mert hűvös volt reggel még, majd a kedves Lívia büfés hölgyhöz igyekeztem eszpresszó kávéért, Csabival, aki elém jött a sátorhoz. Majd a kávézás után már mindenki égett az indulási lázban. Én indulás előtt Kádár Kittinek adtam egy puszit és Csabinak is, meg minden ismerősömnek sok sikert kívántam. Majd visszaszámlálás, 5,4,3,2,1, RAJT!!!
Pár 100 m-t Kittivel s Csabival mentem, majd mondtam, hogy én most ellépek. Menni akartam egy gyorsabb első kört, hogy felébredjek, hogy versenyen vagyok, ez 60perc alatt sikerült. A második körtől beállt a tempóm, amit tudtam tartani egyenletesen. Figyeltem az időjárást is, ami hirtelen melegedett fel, s a verseny alatt nem frissítettem mással, mint víz, cola, dinnye, vajas kenyér, paradicsom, olykor iso, s a megrendelhetett meleg ételek. Egyik körben, mikor már nagyon meleg volt, akkor kicsit meghajtott az iso, onnantól kezdve már nem is frissítettem vele többet. Szépen haladtam a versenyben, s mindig az első frissítés állomáson érdeklődtem a Csabiról, hogy mi újság vele. Majd az egyik körben utolértem Csabit s láttam, hogy alig tud futni, majd elmondása szerint az ágyék része fájt. Következő frissítésen szóltam, hogy ha tudnak vigyenek neki fájdalomcsillapítót, majd bent a célnál is értesítettem Attiláékat akik szakszerűen, gyorsan jártak el. Ezek után már csak egyszer halottam róla, hogy fut már újra, s hogy le akar ülni pihenni egy órát, onnantól már több infóm nem volt már róla.
Én haladtam a versenyben, túl voltam már az x. körömön. Nem fájt még semmim, de lassan a feléhez közeledve a 126.km-hez, a cipőmbe beraktam a podiart talpbetétem, és nadrágot cseréltem, illetve felkészültem az esti-éjszakai futásra. Az esti meleg étel megevése után indultam is. A talpbetét, s az átöltözés, illetve két aszpirin, helyre rakott kicsit, így már csak a koffein és az éberség volt még kicsit gond. Hiába ittam erős kávét, volt, hogy leragadt a szemem. Mikor Lubics Szilvi mondta azt, hogy futásközben arra ébredt… nem akartam elhinni, most pedig tapasztaltam én is. Eddig azt vártam, hogy legyen este és éjszaka, most már 2 kör után azt vártam legyen világos mert akkor nem ragad le a szemem. Volt, hogy egyszer futottam, s valaki, aki jött mellettem megrázott, akkor ébredtem fel. Túlélve az éjszakát, a világosságra felébredtem, s arra a csodás napfelkeltére, amit a Deseda tó tájai nyújtottak nekem. Ekkor pár egyéni ismerős futótárssal már nem találkoztam sajnos, de nem izgulhattam nagyon értük, mert nem volt szabad fejben megtörnöm. Itt már éreztem, hogy fáradok, de semmiképp nem akartam feladni, s ilyen gondolatom egy se volt. Inkább onnan vigyen a mentő, de megcsinálom, nem adom fel, hisz ezért jöttem, ezért készültem. S e időtájban már csak 60 km-em volt vissza, amit tudtam, hogy megfogom csinálni. Volt, hogy Kádár Kittiben a fordítóban próbáltam tartani a lelket s a kitartás, s nagyon nagyon sokan szurkoltak nekem. Kedvenceim a Compass egyesület, Spanyol diákjai, akik a legelső perctől kezdve szimpatizáltak velem, s figyeltek rám, s kérdeztek, hogy jól vagyok, s a nevem kiabálva szurkoltak mindig.
30 órához voltam közel, amikor elrajtolt a 2/3 maratonisták, és rengeteg Komlói ismerőssel is találkoztam, akik szurkoltak. Itt voltak vicces helyzetek, mert páran szurkolásként csak annyit mondtak, hogy bírjam ki már nincs sok hátra, csak két kör, majd mikor mondtam, hogy igen én egyéniként kitartok, s már túl vagyok 224 km-en majdnem lesápadtak, s jött a szokásos, „elmebeteg, hülye, nem normális, minden tiszteletem, gratulálok”, de ekkor már annyiszor halottam, jól esett, de nem tudtam rá koncentrálni. Majd mikor az utolsó 2 köröm kezdtem meg akkor a második frissítő állomáshoz tartozó diák (ha jól emlékszem Barnabás) 1,5 kört teljesített velem kísérőként, buzdítva engem, szinten onnan egy másik diák is kísért, ameddig meg nem érkezett az a személy, akinek a leges legtöbbet köszönhetek az életemben, s aki miatt kezdtem el futni immár 10 éve, Lipcsik László. Átöltözött, majd futva jött velem az utolsó körre. Mikor áthaladtam a célkapun a spanyol diákok a nevem kiabálva hajráztak, s mindenki szurkolt, próbáltam nem elérzékenyülni, de rohadt nehéz volt.
S Lacival az utolsó kör életem legnagyobb sikere, és büszkesége volt, hogy idén meg lesz a 252km, s büszkévé tehetem ezzel őt is. A frissítőpontokon mindig nagyon kedvesek voltak, s lesték, hogy mit segíthetnek. Majd már csak 6 km volt vissza, amit már kellemesen futottam, le. S mikor az utolsó 300 m volt, akkor a szurkolások, a pacsiknak köszönhetően kicsordult a könnyem, hogy 35 órája futok, s meg van, megcsináltam, kitartottam, elviseltem a fájdalmat, s meg mutattam azoknak, akik csak féltékenyek rám, s akik szerint semmit nem érek. Itt nem tudom leírni azokkal a szavakkal, amit éreztem akkor. Most is visszagondolva kicsordul a könnyem, mert tudom, hogy mennyien izgultak értem, mennyien követtek, s szurkoltak.
Életem leghosszabb távja eddig, de nem ez lesz a leghosszabb. Ezen a versenyen éltem át mind azt az érzést, hullámvölgyet, fájdalmat, gyönyört, amit egy ultrafutó átélhet. NAGYON BOLDOG vagyok, hogy ezt pont a Deseda szupermaratonon élhettem át, Magyarország leghosszabb, legnehezebb versenyén.
A verseny alatt egyszer kétszer elérzékenyültem, mikor magamban futottam egyedül, mert tudom honnan indultam s hova tartok, s ezt kiknek köszönhetem. Ez egyeseknek csöpögősen hangzik, ám neki a véleményére kíváncsi lennék mit érez, ha meg csinálja.
Összegezve, jövőre ugyan itt, ugyan ezen a távon indulok. Nem hagynám ki semmi pénzért. Gyűjtöttem tapasztalatot, mint mindig, rengeteg nagyon jó embert ismerhettem meg, új kapcsolatok, új lehetőségek is nyíltak.

Köszönet illeti:
- Péter Attila, Deseda Szupermaraton verseny szervezőinek
- www.gasztroker.hu -t
- Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesület- támogatásért,
- Atlasz Sportegyesület – bizalomért, szurkolásért
- Sípos Csabi – támogatásért, szurkolásért
- Bozsik Zsuzsannának, szabadnap miatt is…
És szeretném meg köszönni minden kedves családtagomnak, akik izgultak miattam, értem otthonról, minden kedves futótársamnak, s minden kedves ismerősömnek!
Gratulálok minden egyéni teljesítőnek, s annak is akinek nem sikerült, de higgye el, hogy az is nagyszerű, ahova eljutottak, hisz „Ha az Ultrafutás olyan könnyű lenne, mindenki ezt csinálná”.
Gratulálok minden páros, három fős, és csapatnak is aki teljesítette a távot, vagy futottak.
És gratulálok a Korinthosz 81 km-es versenyen induló futóknak is.
Én így éltem át a 3. DESEDA 252 km Szupermaraton egyéni versenyét. Nekem ez egy életre szóló élmény, ami csak az enyém…