Nyílt meleg sportolókén, már nagyon vártam a Gay Games meleg olimpiát. Mikor eljött az ideje, amit izgatottan vártam, felkészülten álltam neki az útnak. Barátom is nagyon aggódott értem, s megkért, hogy épségben érjek haza.

A Ferihegyi reptéren majdnem lekéstem a repülőm mert máshova küldtek, de hála, futó vagyok, s 2 perc alatt meg volt a repülőm. Mikor megérkeztem Párizsba, elfoglaltam a szállásom, majd másnap egy kötelező konferenciára kellett mennem, mert én erre a 11 napos sport versenyekre korábban pályáztam, s megnyertem, így díjmentesen vehettem részt rajta, kivéve a szállásom, ennek fejében 3 konferencián kellett részt vennem.

Teltek a napok s jártam a várost, csodálkozva és álmélkodva, hogy milyen szép, s mennyire lazábbak, elfogadóbbak a franciák. Van egy negyed, ami kimondottan meleg negyed a Le Marais, ahol rengeteg meleg zászlókkal és meleg színekkel tarkított bárok, kávézók, házak, boltok, utcára festett zebrák, meleg színekkel vannak. Jogos a kérdés, hogy Magyarország mért nem tart itt még?

Közeledett a verseny napja, a maratoni táv a 42,2 km, így a verseny előtti napon megvettem mindent, ami a versenyhez kellhet.

A verseny reggelén, megittam egy kávét, reggeliztem megfelelően, s izgatottan igyekeztem a verseny helyszínéhez. Egész idáig rengetegen kerestek meg otthonról, hogy szurkoljanak, s hogy kifejezzék izgulásukat miattam, hogy épségben érjek haza.

Minden rendben, 2 perc a rajtig, s elérzékenyültem, mert a tudat, hogy a Magyarországi LMBTQ személyekért, a világ LGBT személyekért, az elfogadóbb Magyarországért, s MAGAMÉRT futok. S a tudat, hogy mennyien, de mennyien szurkoltok nekem, kimondhatatlan érzés volt.

Aztán eldördült a rajt. A várost érintve, s egy nagy parkot érintve kellett futni 4 kört, ami olykor nehéz, olykor könnyű pálya részek voltak. Frissítés jó volt, de nagyon, nagyon meleg volt, tűzött a nap, s nulla széljárás, valamint a páratartalom is magas volt főleg, hogy pont előző 2 nap is szakadt az eső.

Aztán beértem a célba, s hatalmas ovációt kaptam, mint ahogy a verseny közben is. S egy dokumentum filmben is szerepelek, amely hamarosan elkészül, és a mozi vásznon is látható lesz, s mikor a beérkezés után megnézve az eredmény listát, úgy értettem, hogy második helyezett lettem, de nem volt biztos, s nagyon izgultam, s mondták a neveket, annyira izgultam mint még soha, mert az otthoniaknak, Magyarországnak, a Magyar és a világ LMBTQ társadalomnak meg akartam ezzel is mutatni, hogy meg tudom csinálni, helyezést érni el, hogy büszkék legyenek rám, mint akkor is amikor 252km-es vagy a 221km-es futóversenyeimen jó eredményt érek el, mutatva ezt a heteroszexuális társadalomnak, hogy MI melegek is képesek vagyunk arra amire ők, nem vagyunk különbek se magán életben, se sportban. Majd kimondták a nevem, hogy második helyre szólítanak, s a könnyek csak úgy jöttek, mert meg csináltam, így talán hozzá tehettem valamit én is a Gay sport történelméhez. Amikor a dobogón álltam, át véve a helyezésemnek járó érmet, csak az járt a fejemben, hogy mennyien izgultak, követtek a verseny időszak és a kint tartózkodásom alatt. Nem példaképpé akarok válni, hanem egyszerűen csak képviselni méltóan magamat, a magyar meleg társadalmat, a világ meleg társadalmat, a magyar futóbarátaimat.

Leírhatatlanul boldog voltam ott kint e 11 nap alatt, rengeteg tapasztalatot, pozitivitást, s rengeteg új ismeretséggel jöttem haza.

Köszönet illeti; Gay Games Paris 2018 team, Takács Mária filmrendező, és a stábjának, a Magyarországot képviselő csapatnak, a Melegfelirat.hu-nak, a Tilos rádiónak, a Humen magazinnak, Nóthof Antalnak, Fenyvesi Szilárdnak, Lipcsik Lászlónak és a Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesületnek, a követőknek, szurkolóknak, az otthon izgulóknak, és első, de nem utolsó sorban a barátomnak!