Az biztos ha az ember a fejébe vesz valamit, és becsületesen készül rá, akkor nincs lehetetlen. Én is október környékén fejembe vettem egy célt, ami álmommá vállt. Indulni a 6 napos világbajnokságon Olaszországban.
Hát eljött a nap, a nap amikor könnyes búcsút vettem páromtól, s felszálltam az egekbe Olaszország felé. Hamar oda is értem Drabik Krisztivel Bariba ahonnan transferrel vittek minket kb 200 km-t Policoro Village-be, ahol a verseny volt. Egy hatalmas tábor, ami kb a balatoni táborokra hasonlít. Odaérve szörnyű éhesek voltunk, de bolt sehol nem volt nyitva, s az étterem ami a táborban volt csak este 8kor adott vacsorát. Így nagy nehezen egy kisujjnyi nasit kaptunk fejenként 7€-t. Kibirtuk valahogy estig, de a vacsi sem volt nagy eresztés, sőt. Így én ki sétáltam a Policoro belvárosába ami t km-re volt, s ott vettem ezt azt.
Másnap a magyar csapt többi tagja is megérkezett Rakonczay Gábor, Viktoria Brown és Szilárd is, így Gábor segítőivel Lesi Zoltánnal elmentünk bevásárolni. Majd este én még főztem ki előre ételeket, mert Gábor is elmondta, hogy nem lesz nagy eresztés a meleg étel forma az olaszoknál, majd össze raktam a versenyre a cuccokat, frissítés, cipők, ruhák stb.
Versenynap van.
Reggel még próbál aludni az ember de nehéz hisz tudja, hogy mindjárt 15:00 és rajt van, és hat napig csak futunk. Hamar el is jött.
Nagyon sokan álltak a rajthoz a 6 napos versenyszámban, rekorderek, országos és nemzetközi bajnokok is. Gyors pacsi egymással a magyar berkekben és hatalmas pisztoly lövés és indul a mandula!
Én azon voltam, hogy szeretném tartani a 6:00-6:30 perc/km tempót. Pár napig ment is.
Az elején mindenki bátor, és lelkes, így már az első nap az élboly gyorsan elment. Még az első nap nem volt unalmas a pálya, pedig 1077 m volt, a kempingen keresztül, de azért ez a 3. 4. napra már az volt, de tudtunk minden zugát a pályának. A vicces az, hogy ezt a kört vagyis 1 km-t nem lehet úgy számolni mint amikor futni mész s futsz egy km-t, mert hosszabnak tűnt, s leginkább nem is km-ben számoltuk a köröket, hanem körök számaként. Én segítség nélkül vágtam neki a hosszú útnak, igy mindent meg kellett oldani, ahogy Krisztinek is. Nem szerettük volna semmilyen teher lenni a Vikinek vagy a Gábornak vagy a segítőinek, mert tudtuk hogy rekordra készülnek, és ott minden számít, ellenben sokat szurkoltak nekünk is. Az első két nap menüje (a szervezők biztosították) kicsit szégyen volt. A reggeli egy db pékáru, s valami itóka, persze ha maradt neked mert ha elvitték a futók így jártál (keveset is biztosítottak), az ebéd meg a vacsora hát úszott az olajban, félkemény tészta, zsíros szálkás halas kutyulmány, tehát nem egy futóbarát kaja volt. Meleg tea nem volt készen csak csináld magad tea, de mivel zöld tea volt, és ráadásul irdatlan rossz íze volt, nem nagyon ittam belőle. Kávé volt, kapszulás de mire az lefőtt...
Az első nap sikerült jót menni magamhoz képest s jött az első éjszaka. Nem volt meleg mielőtt valaki azt hinné, 3-4°C-ok voltak, hol esett, hol pedig tombolt az erős szél, napközben meg volt amikor megsültünk.
Kicsit előre lépve az időben...
Lassan 48 órája futottam, s igen nem voltam még 300 km-nel de közel voltam, de nem akartam elfutni, elsietni így továbbra is okosan tervezgettem. Este pihentem egy keveset, ugy feküdtem az ágyba ahogy éppen voltam, gyors alvás aztán fel kelés és futás tovább. És ezt így tovább.
A harmadik napon lehet tanultak az ételek terén, mert normális rántott hal, zöldségek vártak minket. Közben nézegettem, a nagy futókat, beszéltünk is futás közben egy-két szót s mentünk tovább.
Amikor megérkeztünk akkor Kriszti megkérdezte, hogy mekkora távot szeretnék futni, mire én hát igazából 700 km lenne jó, s bár jól hangzott nem tudtam, hogy meg tudom e csinálni. Ez volt az első hatnapos versenyem s izgultam is kicsit, hogy minél többet érjek el, mert elég hülyén éreztem volna magam hogy mindenki hatalmas távokat fut, én meg csak 300-400 km-t. Tehát a harmadik napon már éreztem, hogy a 600 a cél.
Jött a negyedik nap...
Nehéz volt, hisz ilyenkor már fáradt a futó, s kicsit én is, mert ugyan az volt a protokol minden nap, futni, néha picit pihensz futóruhában az ágyban, majd felpattansz s futsz tovább. Ez nem csak fizikailag nehéz, de picit lelkileg is, megpróbáltam kizárni a világot csak a futás, de akaratlanul eszembejutott párom, hogy hiányzik, a magyar futók, a tamogató futóbarátok, a versenyen akik szurkoltak és akaratlanul is elérzékenyültem, de tudtam hogy csak menni és menni kell.
Az ötödik napon kiéleződött a verseny, hisz jöttek azok akik eddig tartalékos üzemmódban futottak s aki az elején lefutotta magát most rohamosan lassult. Nekem a fáradságtól égtek a lábaim, de amikor elindultam futni akkor jó volt csak amikor meg kellett állni valamiért akkor rossz volt.
Én a vacsi után be terveztem egy pihit, mert az ebédről a látvány vacsorára is megmaradt, mert ebédhez rákot kínáltak meg polipos tésztát stb, de én pparadicsomos tésztát ettem, s pihi, de egy órával tovább aludtam véletlenül, mert kinyomtam az ébresztőt. Tehát pattanás és futás. Itt kb elég húzós lett a 600 km hogy meg lesz-e az elalvás miatt.
Utolsó 12 óra
Már égtem mindenhol, voltam mmasszőrnél is, és itt ott fájt, de nem akartam abba hagyni, feladni és panaszkodni sem akartam, mert végig akartam menni, ahogy azt Lesi Zoli is mondta. Nagyon ösztönző volt Gábor és Viki akik csak nyomták és mentek. Biztattak ők is, és én is őket, s mentem s mentem. Vicces volt, hogy a eredményeknél már nem merte számolni mikorra érekbe km-re a 144. órára mert azt hitte nem lesz meg.
Az utolsó 3 óra volt hátra s nekem még 24 km volt vissza a 600 km-ig. Minden energiám beleadtam ami maradt s mentem. Azt mantráztam magamnak ,,nem azért vagyok itt mert szart se érek, mert akkor idáig sem jutottam volna el, és párom, a barátok, munkatársak, követők nem azért követnek és izgulnak értem, hogy ezt most abba hadjam! Meg tudom csinálni! Majd pihenek akkor amikor már beértem, és most vagy meg csinálom, vagy sajnálhatom amikor majd mindenki 600 km felett van, én meg alatta."
Ez a kis gondolatmenet segített, és a verseny vége előtt 23 perccel meglett a 600 km!
Gyors még csináltunk fotókat!
Aztán persze elsírtam magam az örömtől, s mivel éhes is voltam, úgy tűnhettem mint aki azért sír mert rossz az étel, pedig korán sem. Az örömtől, hogy megcsináltam, s ez a leghosszabb távom!
A versenyt amikor lefújták, leültem a patka szélére, s hívtam páromat.
A végleges eredmény
6 nap futás - 602.204 km amivel
a kategóriában (M23) világbajnok lettem
Továbbá világbajnoki ezüstérmes győzelem is, mert a magyar férfi csapat lett a masodik a km-ek száma alapján.
Még a mai napig sem fogtam fel mit futottam, s ma láttam meg a páromat elsőnek a verseny után s nem bírtam jött aminek jönni kellett.
Tudom, hogy Gábor és Viki, Kriszti jobban megérdemli a bajnoki cím kinevezést az eredmények alapján, de nekem ez mégis hatalmas élmény volt, s igyekeztem nem lehúzni a magyar csapatot, hanem építeni. Azt hogy ez sikerült-e, mindenki döntse el...
Köszönet illeti
A magyar csapatot, hogy szurkoltak, biztattak és itt ott segítettek!
Köszönet illeti
Balatonfüredi Atlétikai Club /BAC/ Runion Kahu Egyesület, Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesület, RunnersLab Decathlon Magyarország és a budaörsi Decathlon csapat, Deseda ultramaraton Magyar Ultrafutó Liga Magyar Ultrafutó Szövetség - Tibor Gál magyar mezek biztosítása, Attila Büki és Zoltan Schmidt a képeket és a poénos vicceket, és nem utolsósorban minden támogatónak, barátnak, futótársnak, munkatársnak, a magyar futóknak, a Magyar Tolerancia Egyesület a szurkolást, biztatást, követést!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.