,,A sport megtanít becsületesen nyerni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít." /Ernest Hemingway/

2020. május 12. 20:31 - Török Benjamin Forest

Beszámoló szösszenet a 140 km futásról!

Áprilisban elég mozgalmas heteim voltak, minden hétvégén 50+ km-t futottam, mert kellettek a hétvégi hosszú edzések, illetve egy virtuális versenyben vettem részt a Randevu Balatonfüredi sportegyesület szervezésében, ahol mintha lenne verseny, fusd a lakóhelyeden le a versenytávot alapon, illetve ez mellett még volt a munkahelyemen (Decathlon) Cégolimpia, ahol 50+ km-t futottam és megállás nélkül sportoltam aznap.
Aztán jött a május, és hétfőn, arra gondoltam, hogy akarok futni a Deseda tó körül, de nem csak 14 km-t, mert számomra az unalmas, hanem mi lenne, ha 10x14 km-t futnék? Az már hozzám illő feladat. Így hétfőn és kedden mindent leszerveztem, utazás, szállás stb., és szerdán már indultam is.
Kaposváron a Golf Panzióban szálltam meg, kicsi, otthonos, célra pont megfelelő, ám de rohadt kemény az ágy. Este még futókhoz híven tésztát ettem, és figyeltem az aznapi folyadék, étel, vitamin bevitelemre.
Na jött a reggel. Korán keltem hajnali 3-kor, és mivel hamarabb elkészültem, mint amire számoltam, így kiértem hajnali 4-re így akkor kezdtem meg a futást, egy órával hamarabb. Az első 2 kör tetszett, mert még csak akkor kelt fel a nap és csodaszép volt, más részt meg voltak olyan részei a pályának, ahol még sötét volt.
Haladtam a körökben és kilométerekben, és egyre csak melegebb volt, illetve a szél is feltámadt nem kicsit, ám ez nem riasztott el a célomtól. Frissítésem egyszerű volt, és kiakartam próbálni valamit, így a Biotech Usa termékeit használtam, azon belül is 3 protein szeletet (2 go protein, a másik Protein Bar, ez puhább), 3 db BCAA, 2db energy Shot ampulla, 1db magnesium shot ampulla és víz. Ezek segítségével futottam a 140 km-t, úgy, hogy 52 km-ig csak vizet ittam, utána kezdődött a frissítés.
Mikor már 11 órája futottam, addigra, mint máskor, most is sok mindenfelé kalandozik a gondolataim. Például, gondoltam arra, hogy mennyire büszke vagyok a Decathlonra, mint munkahelyem, és az ottani vezetőimre, büszke vagyok az ismerőseimre, akik támogatnak, szurkolnak, még akkor is, ha tudják nem vagyok normális. Nekem ez nagyon sokat jelent ezt tudjátok, főleg azok, akik már nagyon régóta követik a pályafutásom, életemet.
Aztán végül teljesítettem a távot, meg lett a 140 km. És milyen jó volt leülni..... ahh mint a mennyországban levetődsz egy felhőre...
Némi nyújtás, a fáradt mozgás koordinációban, aztán 6 km-t besétáltam a szállásomig még levezetésnek. Igen, mert nem vagyok normális 
Aztán fürdés, beszéltem elsőnek barátommal, aki nagyon büszke volt rám, és meg is hatódtam kicsit, dehát nem szégyellem tudjátok, és ettem, majd aludtam.
Így telt a 140 km 14:47:15 alatt.

Az edzések mellett június 6.-án 92 km-t fogok futni Keszthelytől Balatonfűzfőig, majd augusztus 22.-én a Privát Ultrabalaton 221 km-es egyéni távját fogom teljesíteni (ezt online követhetitek majd, melynek linkjét megosztom később), illetve októberben is szeretném teljesíteni az Ultrabalaton 221 km-es távját. Még várom, hogy lesz e végül Deseda 252 km verseny, mert azt is szeretném megcsinálni.

Mindig az az ember voltam, aki mert álmodni, majd cselekedni, és kitartóan küzdeni a céljaim elérése érdekében. Ti, mint ismerőseim, futó ismerőseim a versenyen amikor szurkoltok, nagyon jól tudjátok, hogy mennyire fontos számomra, és amikor 200 km után találkozunk és megöleljük egymást, és puszi stb, leírhatatlan érzés. Tudom, hogy nem szégyen, hogy a 200 körüli versenyen elérzékenyülök, nem is tagadom, de ez a boldogságtól van, amit nektek is köszönhetek. Az a sok bíztatás, szurkolás, támogatás, amit adtok, nem tudom elégszer megköszönni!

 

20767698_1925524984331961_4601099398802901943_n.jpg

2018-05-13-15-02-1600008.jpg

96293244_567710184151211_4189552009528999936_n.jpg

96273829_567710174151212_6343214869927428096_o.jpg

14509135_1110095519039535_1637628071_n.jpg

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
,,A sport megtanít becsületesen nyerni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít." /Ernest Hemingway/
süti beállítások módosítása