Az év elején, mikor még fagyott és itt ott hó volt hó nem, egy családias futóeseményen vettem részt, ahol 105 km-t futottam Huszák Katalinnal, hogy ne legyünk 100-sok. Csípős hideg, de annál családiasabb, barátságosabb esemény volt, melyet Inhoff József és családja szervezett a FutaPécs Sportegyesülettel. Aztán márciusban kezdtem meg az első ultratávú versenyemet a Spuri Balaton Szupermaraton 196km-es versennyel, ami a Balaton körül kellett meg tenni 4 nap alatt, és itt egy nemes célért futottam 196 km-t, a Daganatos, krónikus és súlyos beteg gyerekekért, amit egy adománygyűjtési kampányom is kísért, ahol több mint 145.000-ot futottam össze a beteg gyerekeknek. Aztán ezek után volt, hogy futottam 100 km-t Tisza tónál, tetű szúnyog zömében, amik arra izgultak, ha véresre csípnek, de volt, hogy futottam 2 órán keresztül 800 m-es körön egy verseny keretében. Olyan is volt, hogy nagy viharban futottam 200 km-t, ahol hurrikán és szakadó eső volt (megvallva az igazat, élveztem, s kár, hogy lefújták időszakosan a versenyt), de Szerbiában is futottam szabadkán 21 km-t.
Nyílt meleg sportolói és egyéb karitatív tevékenységeimnek köszönhetően, több riportra, újságcikkre is meghívtak, melyest örömmel fogadtam el. Számomra a legnagyobb siker, az az, hogy egy dokumentumfilm rólam is készült, melynek a premier előtti bemutatója Berlinben volt egy hatalmas konferencia keretében. Fura volt magamat a mozivásznon látni, amit meg is könnyeztem a film alatt, mint a konyhaszekrény alatt eltört vízcső. Ezt az érzés kavalkádot Takács Mária filmrendezőnek és csapatának köszönhetem, aki a filmet rendezte. Ezután is felgyorsult az életem is kicsit, Gay szépségversenyen vettem részt, ahol második lettem. Fura volt.