,,A sport megtanít becsületesen nyerni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít." /Ernest Hemingway/

2021. március 14. 18:04 - Török Benjamin Forest

Kedves barátaim, kollégáim, ismerőseim!

Lassan, de biztosan november 30.-án töltöm be 28. életévemet, ezért kicsit előrébb szeretnék megosztani veletek egy kezdeményezést!
Vannak olyan gyerekek, akik a covid időszakon kívül is küzdenek hősként súlyos betegségekkel, és jó néhányuknak nagyon fontos szerepet játszik a rehabilitációs, gyógypedagógiai segítség, és a jelen covid helyzet a gyerekeket, a szülőket, és az óvodát is érintette. Ezért talán egy picit segíthet nekik ez a kezdeményezés…
Arra a jótékony ötletre gondoltam, hogy a születésnapomon ne engem lepjetek meg, hanem amivel meglepnétek (csoki, ital, vagy egyéb más) annak az árát inkább a Pető Intézet Óvodáért Alapítványnak utaljátok el, akik három éves kortól a felnőtté válásukig segítik őket a hosszú úton. A gyerekek nagy többsége a központi idegrendszer sérülése következtében mozgásszervi fogyatékos, sok esetben halmozottan sérült (látás, hallás, beszéd, észlelési problémák), részképesség zavarokkal küzdő, tanulásban akadályozott, sajátos nevelési igényű.
Tehát hívj meg egy virtuális korsó sörre, vagy vegyél egy mogyorós milka táblás csokit, vagy vedd meg a 28 km-ből egy kilométert és utalad ezek árát az intézet számlájára!
Én a saját felajánlásom után 28 km-t futok még!
Az alábbi számlaszámra tudják fogadni a felajánlások:
Számlaszám: 11702036-20716910
Közlemény: Forest szülinap!
Határ idő 2020.11.12 - 2020.11.30
,,Együtt, egymásért!''
124821612_717382772517284_4125299897772829098_o.jpg
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
,,A sport megtanít becsületesen nyerni és emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít." /Ernest Hemingway/
süti beállítások módosítása